A kórusvezetőnk. Amellett, hogy ő sem tévedhetetlen, igazából bármelyik hétfőn kaphatna egy marék példakép-pontot, mert minden próbán kapok tőle valami fontosat.
A mai próbán két dolgot kaptam:
- Volt egy durva élményem improvizáció közben: éneklés közben megjelent egy kép (egy arc) az elmémben, és ebben a pillanatban valami egészen furcsa, mélységes mély, képszerű hang szakadt ki a torkomból. Mintha pontosan az a tudati kép alakult volna át hangképpé.
- Kevesen voltunk, a fél kórus betegség meg mindenféle szarok miatt hiányzott, ezért aztán nem vettünk új dalt, és nem is a repertoárt gyakoroltuk, "csak" random dalokat énekeltünk, hogy szokjuk az ismert dalok éneklését, és gyakoroljuk a dalon belüli improvizációt. Az egyik dal a tegnapi anyák napja tiszteletére Máté Péter Még meg sem köszöntem című dala volt, amit inkább csak ő énekelt, mi nagyon halkan kísértük. Katartikus volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése